A cigányság évszázadokon át jelen volt, mégis elkülönülve élt a Kárpát-medence - és egész Európa - területén. A zárt - és sok helyütt kizárt -közösségek kialakítottak egy saját bíráskodási rendszert, és vitáikat köztiszteletben álló választott bíráik színe előtt, nyílt tárgyalások útján rendezték. A Romani Kris kötött eljárásrendű jogi népszokás. Különösen érdekes, mert a kris döntései nem voltak kikényszeríthetőek - nem volt saját roma rendőrség, aki betartatta volna az ítéleteket - de a közösség tagjai mégis engedelmeskedtek. A szokás egyes közösségekben máig él.

Miközben a Kárpát-medencében éltek évszázadokon át, a többségi társadalom által készített első fotós képi emlékek leginkább a kliséket ragadták meg a cigányságról a 19 -20. század fordulóján. 

Zenészek, jósok, teknővájók, üstfoltozók, szénégetők, kosárfonók, vándorok vagy csak  épp a városokon kívül telepeken, putrikban lakók - nagyjából ennyiben összegezhető a többségi társadalom átlagpolgárának ismeretkincse a cigányságról ebben az időben. Ezek alapján a sztereotip elképzelések alapján mutatták be életmódjukat is az 1896-os városligeti Milleniumi Kiállításon - amelyről Klösz György tökéletes minőségű fotói tudósítanak. De komoly fegyvertény, hogy ott voltak a kiállításon, tehát a többségi társadalom elismerte: jelen vannak, helyük van az országban - még ha nem túl előkelő is.

A cigányok pedig eközben pedig  egyáltalán nem voltak homogén csoportnak tekinthetők. Hat nép: romungrók (2 csoport: magyar cigányok és kárpáti cigányok), szintók, oláh cigányok (10-12 kulturálisan és nyelvjárás szerint is elkülönülő csoport), román cigányok, beások (árgyélánok, muncsánok, tocsánok) és a Gábor cigányok népe élt ekkoriban - és él ma is - Magyarország területén.  Mindannyian külön nyelveket beszéltek, népenként  -és azon belül még népcsoportonként is - eltérő éltetmódot folytattak és más szokásokat tartottak - de volt bennük közös. A cigány közösségek kialakítottak egy teljesen unikális jogi népszokásrendet saját zárt közösségeiken belül. Ez volt a cigány törvény, a romani kris, amely évszázadokon át biztosította a cigányok számára az igazságszolgáltatást - amely minden közösség fennmaradásához elengedhetetlenül szükséges. Az oláh cigányság körében a szokás a mai napig él. 

A cigányok a magyar Királyság területére már a 14. században megérkeztek - eleinte kisebb, keresztény vallású csoportok formájában északról. Később, a 15. században érkeztek a mohamedán vallású, nagyobb létszámú csoportok, a  török csapatokat kísérve. Többségük fémműves volt:  értettek a  puskapor, puskagolyó, ágyúgolyó készítéséhez, tűzmesterként és fegyverkovácsként dolgoztak, de voltak akik borbélyként, zenészként vagy akár hóhérként szolgálták a  török csapatokat. A magyar földesurak próbálkoztak információt szerezni tőlük a  törökök mozgásáról, így díjazás fejében kémeikké tették egy részüket. Cserébe szolgálataikért a földesurak  engedélyezték, hogy az uradalomban vándorolva vállaljanak kézműves munkákat. A romák a többségi lakosságtól  elkülönülten éltek saját vajdáik vezetése alatt, aki eleinte nem választott vezető volt, hanem a földesúr „jelölte" erre a tisztre - és a cigányság kénytelen volt a személyét elfogadni. De persze csak ideig-óráig. Mivel a  vajda volt a cigányok első bírája is, nagyjából addig maradhatott hivatalban, míg egy-egy ítéletét közmegelégedés fogadta. Ha nem, a cigányok elűzték, és új vajdát választottak - akit a földúrnak kellett ismét jóváhagynia. A vajda intézménye ebből  a többségi társadalom és a cigányság közti közvetítői szerepből alakult ki, és vált a vajda idővel legitim, megválasztott vezetővé.

A cigányság a 17. századra már az egész Kárpát-medence területén jelen volt - egy részük letelepedett, de a többség vándorló életmódot folytatott.  Mária Terézia és II. József kényszerítette hatósági intézkedésekkel az addig vándorló közösségeket a végleges letelepedésre a 18. században, és megkísérelték erőszakos asszimilációjukat minden lehetséges eszközzel.

Helytartótanácsi rendeleteben szabályozták a cigányok ügyét. A romák számára a falvak határában telepeket jelöltek ki. 1773-ban a magyartól eltérő nyelvek használatát is megtiltották a roma közösségekben, megtiltották, hogy a  cigányoknak lova legyen, a gyerekeket pedig parasztcsaládokhoz adni rendelték, amelyek állami díjazásért cserébe nevelték őket a többségi életstílusnak megfelelően addig,  míg elérték a  munkaképes kort. A letelepedési kényszer a megélhetéstől fosztotta meg a vándor kézműveseket - egy adott faluban nem volt szükség pl. annyi üst foltozására, mint egy korábban bejárt akár 100 km-es sugarú körben - és az erőszakos asszimiláció, a gyerekek elvételével és a nyelvhasználat szabályozásával együtt olyan feszültségeket teremtett, hogy sok roma vándorolt tovább Nyugat-Európába.

A Magyar Királyság területén maradt cigányság  a letelepítések után is zárt közösségben élt, így továbbra is szükségük volt egy belső rendfenntartásra, egy fórumra, amely a viták rendezésére szolgált, és egy autoritásra, amelynek ítéletének mindenki alávetette magát. Így maradt fent és kísérte őket a kezdetektől a romani kris.

A kris az évszázadok alatt annyira pontosan kialakult, hogy íratlan de egészen részletes és pontos eljárásjoga van. 

A vitás kérdéseket a felek először egymás közt kellett, hogy megkíséreljék rendezni. Például,  ha a vevő rejtett hibát tapasztalt a vásárolt áruban, kellékszavatosságot érvényesíthetett, sőt, akár el is állhatott az üzlettől rejtett hiba miatt. Vagyis visszavihette a vett dolgot (sánta ló, rossz autó ) az eladóhoz és visszakérhette a vételárat. 

Ha az eladó nem ismerte el a hiba létezését (láttad a lovat, úgy vetted amilyen volt, az autó jó volt,  mikor eladtam neked, magam is használtam stb.) következett a peren kívüli megegyezésnek, a  békéltetésnek megfelelő fázis, a divano vagy svato. Itt a felek a bölcsek előtt informális találkozón próbálnak meg megegyezni. Ha nem sikerül, az ügy a kris elé kerül. 

„ A törvénykezés mindig nyilvános, és folyhat szabad ég alatt (pl. udvaron, vásárban) vagy zárt helyiségben (pl. házban, kocsmában). A bírósági tagok körben ülnek a földön vagy az asztal mellett.  A törvény „csinálása" (cigányul súvasz krisz  vagy sineli kríszi)  csendben és méltóságteljesen történik. A felperes leterít a földre egy fekete kendőt és ráhelyez egy szentképet. (Általában minden cigány férfi hord magánál szentképet, melyet búcsújáró helyeken, pl. Csatkán vásárol. A képek leginkább Szűz Máriát ábrázolják.) Aztán letérdelve a fekete kendő elé, bal kezének kél ujját a szívére, jobb kezének két ujját a képre téve megesküszik. Van, ahol még két égő gyertyát is állítanak a fekete kendő széléhez , máshol  egy vödör vizet és egy vasláncot is tesznek a fekete kendőre, miközben ezeket mondják: „Úgy hűljön ki a lelkem mint ez a vödör víz"  illetve „Ilyen nehéz láncban legyek egész életemben, ha nem az igazat mondom" vagy „Olyan fekete gyász jöjjön rám, mini ez a kendő, ha nem a valóságot mondanám" - írja le az eljárás szertartásos nyitányát Tárkány-Szűcs Ernő.

A felek esküjének (solax) a része az is, hogy a résztvevők - a felek és a bírói testület tagjai is -  megfogadják: mindaddig együtt maradnak és nem vesznek magukhoz ételt és italt, így  kris nem ítél. Így az eljárások elhúzódásának erős és természetes gátja van. (Gondoljunk csak egy pillanatig ezzel szemben az évekig elhúzódó modern peres eljárásokra...) ..

A napjainkban is tartott kris-eken kifejezetten drasztikus esküket is feljegyeztek néprajtudósok és jogász-kutatók Békés vármegyében, mint pl. „Haljon meg mindkét fiam és az egész családom, ha nem mondok igazat!"  vagy „Dögöljön meg a legjobb lovam még aznap éjszaka, ha nem mondok igazat!"

Az eljárás nyilvános és szóbeli meghallgatáson alapul. Az első kérdést - ami mindig ugyanaz - a legidősebb bíró teszi fel: „Mondjátok el testvéreim, hogyan történt az eset!" 

Ekkor időbeli korlát nélkül mindkét fél elmondja a történteket a maga szemszögéből - és tanúk állítására is van lehetőség.  Írásos bizonyítékokat ritkán használnak - de pl. egy elhullott ló esetén az állatorvos szakvéleménye vagy egy rossz autónál az autószerelő számlája lehet bizonyíték.  Az eljárás közvetlen és személyes,   a képviselet (harmadik fél igénybevétele, ügyvéd) kizárt. Miután mindkét felet meghallgatták, a bíráknak van lehetőségük kérdéseket feltenni, hogy az ügyet tisztán lássák.

Egy békés vármegyei krist személyesen végighallgató kutatópáros, Loss Sándor és Lőrincz Veronika beszámolója szerint a kris kívülről nézve egészen kaotikus. „Minden cigány nyelven folyik. A kívülálló semmit nem ért az egész forgatagból. Nagyon gyorsan beszélnek. Sokan azt hiszik, nem is békés megbeszélés folyik, hanem hatalmas vita. Igazából nem vitáznak, és nem kiabálnak, hanem a lehető legmeggyőzőbben próbálják előadni az igazukat. Magyar beszédet nem is hallani." 

A bírák személye változó, a bírói tisztség nem öröklődik.

Bírát a köztiszteletben álló közösségi tagok közül választ magának a sikertelen divanot követően minden fél - meghívat 1-1 saját bírót a krisre. A testület elnöke a vajda.  A döntést a bírák testülete közösen hozza és a legfőbb bíró hirdeti ki a felek meghallgatása után. Megfigyelhető, hogy a visszaesőket - akik többedszer kerülnek a kris elé - ha büntetőügyről van szó, súlyosabban büntetik (ha valaki megszöktette a másik feleségét, vagy lopott, az büntetőügy volt, míg, ha pl. nem értenek egyet a felek egy adásvétellel kapcsolatban, az polgári per lenne az állami eljárásrend szerint -de a cigányságnál mindkettőben ugyanazon rendtartást követve a kris hoz ítéletet). 

A büntetések közt ma már kártérítéseket találunk, de korábban a testi fenyítések, verés, sőt, csonkítás sőt akár halálbüntetés is szerepelt a kris által kiszabható szankciók körében. Még a nyolcvanas években is alkalmazott büntetési nem volt a férjét megcsaló nő hajának levágása - ami emlékeztet a középkori talio-elvre (szemet szemért, fogat fogért) - mit figyelmeztető mementó. 

Az kris ítélethozatalát követően a felek kezet ráznak és újabb esküt tesznek a döntés elfogadására, megfogadják, hogy többet fel nem emlegetik és jó barátok, az üzletben pedig partnerek maradnak az üzletben. Köszönetet mondanak a bíráknak, majd együtt ünnepséget tartanak, lakomát ülnek az ítélet tiszteletére - melyet a vesztes fél köteles fizetni.

A kris működését tanulmányozó kutatók munkáját nehezíti, hogy nincsen írásos ítélet-gyűjtemény, a visszaemlékezések alapján pedig kijelenthető, hogy a kris nem működik precedens-alapon - vagyis lehet, hogy egy ügyben egy korábbi, hasonló ügyhöz képest ellentétes ítélet születik. Minden az eseti mérlegelésen múlik. 

A jogszokás különlegessége még, hogy sosem tartanak krist olyan ügyben, amelyben az állami hatóságok már eljártak - vagyis követik a „ne bis in idem"- sosem kétszer ugyanazért -  büntetőjogi alapelvét büntetőügyekben, illetve elismerik a „res iduicata" azaz ítélt dolog, vagyis a jogerő fogalmát is. 

A kris évszázadokon át működött és egyben tartotta a cigány közösségeket - úgy, hogy valójában olyan bírói hatalomról van szó, amely mellé nem társul végrehajtóhatalom - vagyis nincs és nem is volt soha roma rendőrség vagy büntetésvégrehajtás, sem pedig végrehajtói kar - és így az ítéletek a szó mai értelmében nem kikényszeríthetőek. Mégis a közösség ereje betartattatta azokat - megóvva így a cigány közösségeket a többségi társadalom által a kezdetekben rájuk rótt törvényen kívüli létben is az anarchiától, káosztól, önbíráskodástól és erőszaktól. 

 

források:

 Ács Zoltán - Nemzetiségek a történelmi Magyarországon 

Szekeres Diána: RomaniKris és a roma kultúra tradicionális konfliktusmegoldása

 Tárkány- Szűcs Ernő:  Magyar jogi népszokások, Akadémiai Kiadó Budapest, 1981

Loss Sándor - Lõrincz Veronika: Romani kris a dél-békési oláhcigányoknál

képek: 

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége

Fortepan / Morvay Kinga

Fortepan / Buzinkay Géza

Fortepan / Zichy kúria, Zala

Fortepan / UWM Libraries

Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár/Nemere Péter

cover: Shutterstock